Folyamatosan nő a munkahelyi balesetek száma – A biztosítás sokat segíthet!
Tudta, hogy egyre több a halálos kimenetelű munkabaleset Magyarországon? Az ezzel kapcsolatos számok határozott növekedést mutattak az elmúlt évtizedben. De nem csak a halálesetek száma emelkedik, hanem a súlyos, valamint az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseké is. De mégis mi lehet ennek az oka és miért jó, ha van élő biztosítás erre az esetre is?
Milyen mértékűek a munkahelyi balesetek?
A statisztikák szerint 2022 első félévében 38 dolgozó vesztette életét munkavégzés közben, 14 ember pedig súlyos csonkolásos balesetet szenvedett a Technológiai és Ipari Minisztérium adatai szerint. A számok már egy ideje nőnek, 2012-ben több mint 17.000 baleset történt, 2019-ben már több mint 24.000-re rúgott ez a szám. 2020-ban a tendencia némileg mérséklődött, amely a Covid miatti lezárásoknak, leállásoknak tudható be, de még ebben az évben is 20.000 munkabalesetet regisztráltak.
2021-ben 21.600, 2022 első félévében 9.776 baleset történt, ami 3,5 százalékos növekedést jelent a tavalyi első félévhez képest. A halálos kimenetelű balesetek száma 27%-al, a súlyos csonkolásos baleseteké 8, az egyéb súlyos kimenetelű baleseteké pedig 48 százalékkal nőtt.
Egyik ok a túlterheltség lehet
A legvalószínűbb ok az lehet, hogy a felgyorsult világ és a túlterheltség miatt a cégeknek nincs elég idejük arra, hogy megfelelő módon edukálják és betanítsák az újonnan felvett dolgozókat, illetve a munkahelyeken is nagyobb a stressz, a kapkodás. Ezek pedig később könnyen balesetekhez vezethetnek.
Mi számít munkahelyi balesetnek?
Munkahelyi balesetnek tekinthető minden olyan baleset, amely a munkavállalót éri a munkavégzés során vagy azzal összefüggésben. Ide sorolandó például az is, ha a munkahelyre tartva éri az illetőt közlekedési baleset a munkáltató járművével együtt vagy anyagvételezés, anyagmozgatás közben szerez sérülést.
Mit kell tenni ilyen jellegű baleset esetén?
Ha ilyen baleset történik, azt a munkáltatónak be kell jelentenie, majd kivizsgálnia és nyilvántartásba vennie. Amennyiben súlyos az eset, azt mindenképpen jelenteni kell a Munkavédelmi Hatóság felé is. Ha azt állapítják meg, hogy nem a munkavállaló mulasztása miatt történt sérülés, akkor a munkáltató kártérítési felelősséggel tartozik a keletkezett személyi és vagyoni károkért.
Ugyanakkor, ha bebizonyosodik a munkavállaló felelőssége, akkor akár szabálysértési vagy munkavédelmi bírsággal sújtható. A sérültet megilleti a vagyoni és nem vagyoni kártérítésre vonatkozó igény, amelyet ügyvéd segítségével a munkáltatóhoz kell benyújtani.
Itt jön képbe a biztosítás, ugyanis a vállalkozás ezt – amennyiben rendelkezik megfelelő felelősségbiztosítással – a biztosítójához továbbítja.
Egy balesetbiztosítás sokat segít a lábadozásban
Ma már számos balesetbiztosítás létezik a piacon, így érdemes alaposan tájékozódni a kínálatban. Alapvetően természetbeni juttatásként biztosítási védelmet nyújt a munkavállaló és a cég számára egyaránt.
- Ennek köszönhetően a vállalkozás gondoskodhat munkavállalóiról és családjukról, és hozzájárul a munkavállalók mielőbbi munkába állásához. Ezen felül a munkából baleset miatt kieső dolgozó pótlása esetén felmerülő költségek mértéke is csökkenthető.
- A munkavállaló szempontjából pedig váratlan betegség és balesetet esetén anyagi segítséget jelent, ráadásul a biztosítási védelem jellemzően azonnal életbe lép amikor szükség van rá.
A fentiekből látható, hogy milyen sokféle veszély leselkedik az emberre a munkahelyén is. Mivel a balesetek bekövetkezése sokszor elkerülhetetlen, érdemes a megfelelő biztosítás segítségével gondoskodni arról, hogy egy- egy ilyen kellemetlenséget követően minden visszarázódhasson újra a megszokott kerékvágásba!
Forrás: Népszava
Borítókép: Bontómunkás egy építkezésen Pécsen/123rf.hu