Lakásbiztosítási díjak befagyasztása: kiszámíthatatlan következmények a láthatáron

Az elmúlt években a magyar kormány több területen is beavatkozott a piaci árak alakulásába: előbb az üzemanyagoknál, majd számos alapvető élelmiszernél vezettek be ársapkákat. Most egy új, érzékeny szektor került célkeresztbe: a lakásbiztosítások. Ez az első eset, hogy egy pénzügyi szolgáltatásra vonatkozóan kerül sor központilag meghatározott díjkorlátozásra.

A Nemzetgazdasági Minisztérium május 6-án jelentette be, hogy a lakásbiztosítási díjakra árszabályozást vezet be, amelynek részleteit a közeljövőben megjelenő kormányrendelet tartalmazza majd. A tárca közlése szerint az intézkedés célja az, hogy „megfékezze a biztosítási díjak emelkedését” és védje a háztartások pénztárcáját.

A lépés indoklása szerint a díjak elmúlt időszakban tapasztalt növekedése indokolttá tette az állami beavatkozást, ugyanakkor a részletek még nem ismertek. A szakmai és gazdasági sajtóban máris élénk vita bontakozott ki a bejelentés nyomán. A G7 portál például arra hívta fel a figyelmet, hogy az ársapka valójában nem fogja érdemben csökkenteni sem az inflációt, sem a háztartások rezsiterheit. A Pénzcentrum óvatosan fogalmazott: szerintük az árszabályozás „rendkívüli lépésnek” számít, amely a biztosítási piac egészére hatással lehet.

A bejelentés komoly kérdéseket vet fel a biztosítási szektor jövőjével és működési stabilitásával kapcsolatban – ezekre a kérdésekre keressük a választ mi is a cikk következő részeiben.

Hogyan működik a biztosítási piac?

A lakásbiztosítás elsőre talán csak egy kötelezően megkötött papírnak tűnhet, amit a legtöbben csak akkor vesznek elő, ha baj van. Valójában azonban egy összetett pénzügyi szolgáltatásról van szó, amelynek működése szoros összefüggésben áll a kockázatok felmérésével, az inflációval, a gazdasági környezettel és az ügyfelek viselkedésével is. Ahhoz, hogy jobban értsük a mostani állami beavatkozás következményeit, érdemes röviden áttekinteni, hogyan is működik valójában a biztosítási piac.

A biztosítás alapelve: kockázatközösség

A biztosítás alapja a kockázatmegosztás. Az ügyfelek rendszeresen díjat fizetnek egy jövőbeli, előre nem látható esemény – például tűz, betörés vagy viharkár – anyagi következményeinek enyhítésére. Ezek a díjak egy közös „kockázati alapba” kerülnek, amelyből a biztosító kifizeti a károsultaknak a megfelelő térítést. Fontos kiemelni, hogy nem mindenki szenved el kárt – sőt, a legtöbb ügyfél egy adott évben nem is veszi igénybe a biztosító szolgáltatásait. Mégis, mindenki hozzájárul a közös alaphoz, ezzel megteremtve a pénzügyi biztonság lehetőségét azok számára, akik bajba kerülnek.

A biztosítás tehát nem egyéni megtakarítás, hanem egyfajta társadalmi szerződés, ahol a sok résztvevő közösen viseli a kevesek kárát.

Hogyan áraznak a biztosítók?

A biztosítási díjak meghatározása nem véletlenszerű. A biztosítók bonyolult statisztikai modellek alapján számítják ki, hogy egy adott ingatlanra milyen mértékű kockázat hárul, és mekkora a valószínűsége annak, hogy kártérítést kell majd fizetni. Figyelembe veszik az ingatlan földrajzi elhelyezkedését (például gyakori-e az adott térségben a vihar vagy az árvíz), az ingatlan típusát, építési módját, a korábbi káresetek számát, valamint országos szinten az időjárási tendenciákat, építőanyagárakat, sőt még a munkaerőköltségek változását is.

Az infláció különösen érzékenyen érinti a biztosítási díjakat: ha például emelkednek az építőanyagok vagy a munkadíjak árai, akkor a biztosítónak is többet kell fizetnie ugyanannak a kárnak az elhárításáért. Ha ezt a többletköltséget nem tudja beépíteni a díjakba, az hosszú távon veszélyeztetheti a működését.

A biztosítók működési költségei sem állandóak

A biztosítás nemcsak a kárkifizetésekről szól. Egy modern biztosító komoly erőforrásokat fordít az ügyfélszolgálatra, a digitális fejlesztésekre (például online ügyintézésre vagy kárrendezési applikációkra), valamint a kárfelmérésre. Ezek a szolgáltatások mind hozzájárulnak az ügyfélélményhez, és lehetővé teszik, hogy egy-egy káreset gyorsan, hatékonyan és méltányosan rendeződjön. E szolgáltatások fenntartása szintén költségekkel jár, amelyek növekednek a technológiai és gazdasági környezet változásával.

Ráadásul a biztosítók – hasonlóan más szolgáltatókhoz – adóznak, fizetik az alkalmazottakat, betartják a szabályozói előírásokat, és tartalékot képeznek a jövőbeli kifizetésekre. Ezek a kiadások nem láthatók közvetlenül a díjfizetők számára, de elengedhetetlenek a rendszer fenntarthatóságához.

Ha nincs elég bevétel, nem lesz megfelelő kifizetés sem

Fontos megérteni, hogy a biztosítási ágazatok – például az élet-, lakás- vagy gépjármű-biztosítás – elkülönülten működnek, külön kockázatközösségek mentén. Ez azt jelenti, hogy ha például a lakásbiztosítások területén egy adott évben kiugróan magas károk keletkeznek – mondjuk egy sorozatos viharkár miatt –, akkor a biztosító nem csoportosíthat át fedezetet más termékcsoportból, például életbiztosításból. Az ügyfelek által befizetett díjak mindig az adott kockázati közösségen belül maradnak, így ha az egyik ilyen alap veszteségessé válik, annak következményeit csak az adott biztosítási termék díjai tudják kiegyensúlyozni. Ezért is különösen fontos, hogy a díjak hosszú távon reálisan tükrözzék a kockázatokat és a várható kárkifizetéseket

Miért kockázatos az ársapka a lakásbiztosításokra?

A kormányzati árszabályozás gyakorlata az elmúlt években több területen is megjelent Magyarországon. Ugyanakkor ezek az intézkedések nem minden esetben érték el a kívánt hatást, sőt – egyes esetekben kedvezőtlen mellékhatásokkal is jártak. Érdemes felidézni néhány példát, mielőtt megnézzük, miért különösen érzékeny terület a lakásbiztosítás.

Elrettentő példák más ársapkákról

Az üzemanyagár-sapka klasszikus példája annak, amikor a beavatkozás nem várt következményekkel jár. A hatósági ár miatt 2022-ben az ország bizonyos részein üzemanyaghiány alakult ki, a kisebb kutak ellehetetlenültek, míg a határ mentén élők külföldön tankoltak – így a szabályozás részben még az állami költségvetést is megkerülte.

Hasonló jelenségek figyelhetők meg az élelmiszerárak hatósági korlátozásánál is. Több termék ideiglenesen eltűnt a polcokról, miközben más termékek ára – a költségek ellensúlyozása miatt – emelkedett. A mesterséges árképzés tehát nem várt piaci torzulásokat eredményezett.

Ezek a példák világosan mutatják, hogy az ársapka nem csodaszer: rövid távon átmeneti enyhülést hozhat, de középtávon ellátási, működési és versenyképességi problémákat okozhat. És míg egy kiló cukor vagy egy tank benzin pótlása viszonylag egyszerű, a lakásbiztosítás egészen más jellegű termék.

A biztosítás nem polcról levehető áru, hanem bizalmi szolgáltatás

A lakásbiztosítás nem egy egyszer használatos termék, hanem egy hosszú távra szóló, bizalmon alapuló pénzügyi szolgáltatás. Amikor valaki lakásbiztosítást köt, valójában azt a reményt fizeti meg, hogy ha baj történik – legyen szó viharkárról, betörésről vagy csőtörésről –, akkor valaki ott lesz mögötte pénzügyi támaszként. Ez a valaki a biztosító és a mögötte álló megbízható szolgáltatási infrastruktúra.

Ha azonban a díjat mesterségesen alacsonyan tartják, a biztosító nem tudja ugyanazt a szolgáltatási színvonalat nyújtani, amit addig. Lassabb ügyintézés, kevesebb elérhető ügyfélszolgálati csatorna, nehezebben igénybe vehető kiegészítő szolgáltatások – ezek mind reális következmények lehetnek. Szélsőséges esetben pedig az is előfordulhat, hogy egyes biztosítók kivonulnak a piacról, vagy megszüntetik a lakásbiztosítási terméküket.

A piaci verseny torzul, a kínálat szűkül

A biztosítási díjak egységesítése vagy korlátozása elnyomja azt az egészséges piaci versenyt, amely normál esetben a fogyasztók érdekében működik. Ha minden szolgáltató csak egy meghatározott sávon belül mozoghat, megszűnik az árverseny, és ezzel együtt az innováció ösztönzése is csökken. Nem lesz értelme új, ügyfélbarát megoldásokat bevezetni, ha az árban nem lehet különbséget tenni.

Emellett a biztosítók nagy valószínűséggel elkezdenek szelektálni a kockázatok között. Az olyan térségek, ahol gyakoriak a viharkárok, nagyobb eséllyel kerülnek ki a kínálatból, mivel ezek az ügyfelek veszteségesebbek lehetnek a rögzített díjszint mellett. Így éppen azok maradhatnak biztosítás nélkül, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá.

Új piaci szereplők belépése is szinte lehetetlenné válik egy ilyen környezetben. Az új biztosítóknak nincs múltbeli ügyfélállományuk, amire támaszkodhatnának, és nincsenek méretgazdaságossági előnyeik – így árkorlátos környezetben képtelenek lennének versenyképes ajánlatot nyújtani.

A rövid távú előny tagadhatatlan: a díj alacsonyabb marad, mint amit a piac önmagától kialakítana. Ez elsőre pozitív élmény lehet sok háztartás számára. Ugyanakkor ennek ára van, és ez nem azonnal fog jelentkezni. Így pedig, amit az ügyfél először nyer, azt később elveszítheti.

Látszatintézkedések helyett érdemi gazdasági reformokra van szükség

Nem kérdés, hogy a lakosság védelme, a megélhetési költségek kordában tartása legitim kormányzati cél. A biztosítási díjak emelkedése valóban érzékenyen érinti a háztartásokat, különösen olyan időszakban, amikor az infláció több területen is érezteti hatását. Mindez érthető társadalmi nyomást helyez a döntéshozókra, hogy gyors és látható megoldásokat kínáljanak.

Mi a bajom ezek fényében ezzel az intézkedéssel? Az ársapkák alkalmazása nem rendszerszintű válasz. Inkább egy olyan eszköz, amely pillanatnyi enyhülést adhat, de közben torzítja a piac természetes működését, és hosszú távon kockáztatja a szolgáltatás minőségét, sőt elérhetőségét is. A biztosítási szektor fenntartható működéséhez stabil, kiszámítható szabályozásra, valamint ösztönző, átlátható piaci környezetre lenne szükség.

Borítókép: illusztráció