Utánfutó biztosítás kötés: mennyibe kerül a biztosítás? Online kalkulátor 2024
Mi az utánfutó biztosítás, kötelező ilyet kötni?
Akinek járműve van, az már találkozott a kötelező biztosítás fogalmával, hiszen minden közúti forgalomban résztvevő gépjárműre meg kell kötni. Nem elég megkötni a biztosítást, hanem fent is kell tartani mindaddig, amíg a jármű forgalomban van.
Ugyanez igaz az utánfutókra is, amelyeknek rendszámuk, és forgalmi engedélyük van, valamint egy üzembentartó tartja forgalomban. És habár önerőből nem tudnak mozogni, valamint azon a járművön, amely vontatja (elvileg) van kötelező biztosítás, mégis szükséges a vontatmányra a kötelező biztosítás az üzemben tartásához.
Tehát az utánfutó biztosítás egy kötelező biztosítás, amelyet a személyautó vontatmányára kell megkötnie annak, aki a forgalmi engedélyben a hivatalos, bejegyzett üzembentartó. Ezt bármelyik biztosítónál megteheti, ha annak az adott biztosítónak van kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás terméke.
Ha üzemben akarja tartani, mindenképpen meg kell kötnie!
A 2009. évi LXII. törvény szerint minden Magyarországon bejegyzett gépjármű üzemeltetőjének, kivéve azokat, amelyek külön jogszabály alapján mentességet élveznek, kötelező felelősségbiztosítást kell kötni. Ez a biztosítás az autó használata során okozott károk fedezetére szolgál, és a szerződést folyamatos díjfizetéssel kell fenntartani.
Csak nagyon ritka esetben lehet, hogy valaki mentesül ez alól és amennyiben az Ön járműve nem tartozik a kivételek közé, akkor, mint minden más autótulajdonosnak vagy üzembentartónak, önnek is szükséges megkötni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást legyen szó személyes vagy online ügyintézésről.
Ez történik, ha nem kötött utánfutó biztosítást
A kötelező biztosítás megkötése és megléte három okból is fontos, amellett, hogy törvényi kötelezettség a biztosítás elindítása:
1.
Amennyiben forgalomba szeretné helyezni az utánfutót, vagy éppen most vásárolta, akkor az ügyintézéshez (is) szükséges megkötnie a biztosítást. Ha nincs kötelező biztosítás az utánfutóra a vásárlás után, akkor a forgalmi engedély átírását nem hajtják végre a hatóságok. Hasonló a helyzet a forgalomba helyezéskor. A forgalomba helyezéshez szükséges a biztosítás, ennek hiányában a hatóságok nem helyezik forgalomba az utánfutót, nem kaphat sem rendszámot, sem forgalmi engedélyt.
2.
Baleset bekövetkeztekor a legfontosabb a kötelező. Amikor másnak kárt okozunk, akkor a károsult összes költsége meg legyen térítve. Ha ez nincs, akkor a károkozó a saját költségén kényszerül kifizetni az összes balesettel összefüggő összes kiadást. Tehát legrosszabb esetben komoly költségekkel néz szembe az, aki nem kötött kötelező biztosítást az utánfutóra.
3.
A kgfb ahhoz is kell, hogy a járművet üzemben tudja tartani. Amennyiben nincs biztosítás az utánfutón, akkor közúti ellenőrzéskor a rendőrség kezdeményezi a forgalomból történő ideiglenes kivonást, amely, ha bekövetkezik, akkor nem tudja tovább használni az utánfutót. A másik, talán jobb eset, hogy az illetékes kormányhivatal felhívja a figyelmét a hiányosságra és egyben figyelmezteti, hogy ideiglenesen kivonja a forgalomból a járművet, ha nem köt biztosítást.
Casco az utánfutóra, lehetséges?
Az utánfutó biztosítás lehet-e casco, vagy az csak a kötelező biztosítás? A logika azt diktálná, hogy ha van rendszám, és forgalmi, kötelezőt kell kötni rá, akkor bizonyára casco biztosítást is lehetséges kötni. Sajnos ez nem ennyire egyszerű!
Míg a kötelező biztosítást a törvényi keretek miatt kell megkötni és fenntartani a tulajdonosnak, illetve üzembentartónak, addig a casco biztosítás esetén nincs ilyen. Mivel a törvény kötelezővé teszi a kötelező biztosítást, ezért azoknak a biztosítóknak, amelyeknek van kötelező biztosítás termékük, azoknak kötelező az utánfutóra is biztosítást kínálni az ügyfelei részére.
A casco biztosítás nem kötelező és a biztosítóknak sem kell ezt kötelezően adniuk, ezért a biztosítók egyedileg határozhatják meg, hogy milyen típusú gépjárművekre kínálnak biztosítást és milyen feltételekkel. Általában casco biztosítást csak személygépjárműre, teherautóra, motorbiciklire lehet megkötni és biztosítótól függ, hogy milyen önrésszel és milyen áron adják mindezt.
Mennyibe kerül az utánfutó biztosítás, mitől függ az ára?
Minden biztosító maga alakíthatja ki a kgfb árait. Ezért nehéz megmondani, hogy pontosan mitől függ az utánfutó biztosítás ára, néhány támpontot azért tudunk adni, hogy körülbelül milyen szempontok alapján számolnak a biztosítók. Az alábbi néhány tényezőtől függhet az utánfutó biztosítás ára:
- A biztosítás ára biztosan függ a biztosító által kidolgozott alapdíjtól. Ez minden biztosítási terméknél így van. Ebből vonják le a kedvezményeket és erre teszik rá a pótdíjakat.
- A biztosítási díj változhat attól függően, hogy a szerződőnek budapesti vagy nem budapesti állandó lakcíme van.
- Változhat a díj a szerződő korától függően.
- A fizetendő biztosítási díj függhet egyedi kedvezményektől, ami biztosítónként változik.