Nyugalom Plusz időskori életbiztosítás
10-féle életbiztosítási összeg az ön igényeihez illeszkedve
Kedvező árak
Nincs kockázatelbírálás, egészségügyi állapotfelmérés
Gyors kifizetés, adómentesen
Amikor a gyermekeink, unokáink már heti egyszer-kétszer felhívnak csak úgy, mindenféle recept- vagy barkácstipp igénye nélkül, és már a legkisebb szatyrot is kikapják a kezünkből a boltból hazafelé, esetleg pedzegetik – biztonság kedvéért – a közelebb költözés, átköltözés lehetőségét, ideje elgondolkodnunk azon a szomorú tényen, hogy immár szépkorúnak, idősnek minősülünk, ami sok mindent megváltoztat az életünkben. Érdemes néhány apróságot átszervezni, hogy továbbra is nyugodtan élhessünk és megteremthessük az anyagi biztonság feltételeit a következő generációnak! Ebben pedig segítségünkre lehet egy életbiztosítás, egy időskori biztosítás.
Legyünk őszinték: időskorban a reflexeink sem úgy működnek már, mint korábban: több apró baleset érhet minket, és többet is vagyunk betegek, mint fiatalabb korunkban: sajnos az orvosi rendelőt is többet keressük fel, mint szeretnénk.
De ez nem azt jelenti, hogy be kellene zárkózni! Még élünk, és ezt szeretnénk kiélvezni: olyan jól esnek azok a séták a barátnőkkel, a nosztalgiázás a régi jó barátokkal, a nevetés az unokákkal, kirándulás a családdal, vagy csak egyszerűen a megszokott napi tevékenységeink!
A félelem miatt eszünk ágában nincs ezekről lemondani.
Sajnos a betegség és a baleset sok esetben nem megelőzhető és a családtagjainknak is sokszor ezer a dolga, nem lehetnek ott mellettünk éjjel-nappal. Rohangálnak a munkahely/iskola és az otthon közt, és bár néha egy-egy puszival, kedves szóval megörvendeztetnek minket, jelezve, hogy gondolnak ránk, de alapvetően ők már a saját életüket élik.
És ez így van jól: büszkék lehetünk rá, hogy önálló felnőtteket neveltünk!
De mi lesz velünk?
Így segít az időskori életbiztosítás
Nyugalom 300
Az időskori életbiztosítás legalacsonyabb csomagja 300.000 Ft összeget fizet a családja számára az ön halála esetén, de baleseti halál bekövetkeztekor 450.000 Ft kifizetést kapnak szerettei. A csomag alapszintű asszisztencia szolgáltatást tartalmaz. A Nyugalom 300 időskori biztosítás mellé kiegészítőként 3-féle balesetbiztosítási csomag közül választhat, hogy még teljesebb legyen a pénzügyi biztonság.
Haláleseti szolgáltatás: 300.000 Ft
Baleseti halál szolgáltatás: 450.000 Ft
A kifizetett összeg adó- és örökösödési illetékmentes
Nincs egészségügyi állapotfelmérés
Alapszintű asszisztencia szolgáltatás
Külön díjért választható balesetbiztosítási csomagok
Nyugalom 400
Ez a csomag 400.000 Ft összeget fizet a családja számára az ön halála esetén, azonban ha halál balesetből ered, akkor a bekövetkeztekor 600.000 Ft kifizetést kapnak szerettei. A csomag alapszintű asszisztencia szolgáltatást tartalmaz. A Nyugalom 400 biztosítás mellé kiegészítőként 3-féle balesetbiztosítási csomag közül választhat.
Haláleseti szolgáltatás: 400.000 Ft
Baleseti halál szolgáltatás: 600.000 Ft
A kifizetett összeg adó- és örökösödési illetékmentes
Nincs egészségügyi állapotfelmérés
Alapszintű asszisztencia szolgáltatás
Külön díjért választható balesetbiztosítási csomagok
Nyugalom 500
A Nyugalom 500 időskori haláleseti biztosítás csomag 500.000 Ft haláleseti szolgáltatással segíti rokonait a temetési és egyéb költségek viselésében. Kedvezményezettje(i) 750.000 Ft összeghez jut(nak) az ön balesetből eredő halála esetén. Ez a biztosítás alapszintű asszisztencia szolgáltatással segíti Önt. A Nyugalom 500 időskori életbiztosítás mellé kiegészítőként 3-féle balesetbiztosítási csomag közül választhat.
Haláleseti szolgáltatás: 500.000 Ft
Baleseti halál szolgáltatás: 750.000 Ft
A kifizetett összeg adó- és örökösödési illetékmentes
Nincs egészségügyi állapotfelmérés
Alapszintű asszisztencia szolgáltatás
Külön díjért választható balesetbiztosítási csomagok
Nyugalom 600
A Nyugalom 600 biztosítás csomag 600.000 Ft életbiztosítási összeggel segíti szeretteit a halálesettel járó költségek viselésében. Baleseti halál esetén 900.000 Ft összeg kerül családja bankszámlájára. A Nyugalom 600 időskori életbiztosítás – temetési életbiztosítás alapszintű asszisztencia szolgáltatással segíti Önt, valamint mellé kiegészítőként 3-féle balesetbiztosítási csomag közül választhat.
Haláleseti szolgáltatás: 600.000 Ft
Baleseti halál szolgáltatás: 900.000 Ft
A kifizetett összeg adó- és örökösödési illetékmentes
Nincs egészségügyi állapotfelmérés
Alapszintű asszisztencia szolgáltatás
Külön díjért választható balesetbiztosítási csomagok
Nyugalom 700
Ez a csomag haláleseti szolgáltatásként 700.000 Ft összeget, balesetből eredő halál bekövetkeztekor pedig 1.050.000 Ft-ot fizet rokonainak adó- és örökösödési illetékmentesen. A Nyugalom 700 időskori haláleseti biztosítás alapszintű asszisztencia szolgáltatást tartalmaz és kiegészíthető balesetbiztosítással is.
Haláleseti szolgáltatás: 700.000 Ft
Baleseti halál szolgáltatás: 1.050.000 Ft
A kifizetett összeg adó- és örökösödési illetékmentes
Nincs egészségügyi állapotfelmérés
Alapszintű asszisztencia szolgáltatás
Külön díjért választható balesetbiztosítási csomagok
Nyugalom 800
A Nyugalom 800 haláleseti biztosítással magasabb szintre lép! Amellett, hogy magas – 800.000 Ft – összeget juttat szeretteinek a temetési segítségként, valamint 1.200.000 Ft-ra tehetnek szert kedvezményezettjei az ön baleseti halála esetén. Emellett már ön, életében is magasabb szintű asszisztenciát kap balesete vagy betegségekor. Kedvező áron, ehhez a csomaghoz is választható 3-féle balesetbiztosítási fedezet.
Haláleseti szolgáltatás: 800.000 Ft
Baleseti halál szolgáltatás: 1.200.000 Ft
A kifizetett összeg adó- és örökösödési illetékmentes
Nincs egészségügyi állapotfelmérés
Emelt szintű asszisztencia szolgáltatás
Külön díjért választható balesetbiztosítási csomagok
Nyugalom 900
A Nyugalom 900 időskori életbiztosítás 900.000 Ft-tal segíti a hátramaradottakat a költségek viselésében, a baleseti halál szolgáltatása pedig 1.350.000 Ft-ot fizet az ön által megjelölt kedvezményezettnek. A Nyugalom 900 emelt szintű asszisztencia szolgáltatást tartalmaz.
Haláleseti szolgáltatás: 900.000 Ft
Baleseti halál szolgáltatás: 1.350.000 Ft
A kifizetett összeg adó- és örökösödési illetékmentes
Nincs egészségügyi állapotfelmérés
Emelt szintű asszisztencia szolgáltatás
Külön díjért választható balesetbiztosítási csomagok
Nyugalom 1.000
A Nyugalom 1.000 időskori életbiztosítás 1.000.000 Ft-ot fizet a kedvezményezettje(i) részére, hogy a legnehezebb pillanatok legalább pénzügyileg elviselhetőbbek legyenek. A csomag baleseti halál szolgáltatása pedig 1.500.000 Ft-ot fizet a kedvezményezett(ek)nek balesetből eredő halál bekövetkeztekor. A Nyugalom 1.000 emelt szintű asszisztencia szolgáltatása még életében segít önt balesete vagy betegsége esetén.
Haláleseti szolgáltatás: 1.000.000 Ft
Baleseti halál szolgáltatás: 1.500.000 Ft
A kifizetett összeg adó- és örökösödési illetékmentes
Nincs egészségügyi állapotfelmérés
Emelt szintű asszisztencia szolgáltatás
Külön díjért választható balesetbiztosítási csomagok
Nyugalom 1.100
A maximumnál egyel alacsonyabb Nyugalom 1.100 időskori életbiztosítás csomag megkötése esetén a biztosító 1.100.000 Ft-ot fizet a megfelelő dokumentumok benyújtása után a kedvezményezettjeinek, a baleseti halál szolgáltatás pedig 1.650.000 Ft szolgáltatás nyújt. A Nyugalom 1.100 emelt szintű asszisztencia szolgáltatást tartalmaz.
Haláleseti szolgáltatás: 1.100.000 Ft
Baleseti halál szolgáltatás: 1.650.000 Ft
A kifizetett összeg adó- és örökösödési illetékmentes
Nincs egészségügyi állapotfelmérés
Emelt szintű asszisztencia szolgáltatás
Külön díjért választható balesetbiztosítási csomagok
Nyugalom 1.200
A legmagasabb időskori életbiztosítás a Nyugalom 1.200 csomag, amely kiemelkedő 1.200.000 Ft-os kifizetést nyújt családtagjai számára, a baleseti halál szolgáltatása pedig 1.800.000 Ft-ot fizet a kedvezményezettnek. A Nyugalom 1.200 emelt szintű asszisztencia szolgáltatást tartalmaz.
Haláleseti szolgáltatás: 1.200.000 Ft
Baleseti halál szolgáltatás: 1.800.000 Ft
A kifizetett összeg adó- és örökösödési illetékmentes
Nincs egészségügyi állapotfelmérés
Emelt szintű asszisztencia szolgáltatás
Külön díjért választható balesetbiztosítási csomagok
Kíváncsi az életbiztosítás díjára? Számolja ki kalkulátorunkkal vagy kérjen visszahívást szakértőinktől!
Nincs egészségügyi állapotfelmérés!
Mit is jelent egy életbiztosítás esetében, hogy nincs egészségügyi állapotfelmérés? Akkor mégis hogyan dönti el a biztosító, hogy 40-től 80 éves korig kit, milyen feltételekkel vállal el, hiszen életbiztosítás esetében, mindig van valamilyen kockázatelbírálás.
Az időskori biztosítás úgy lett létrehozva, hogy nincs egyedi állapotfelmérés, így mindenkire, kortól, nemtől, egészségi állapottól függetlenül ugyanazok a szabályok érvényesek a megkötés pillanatától kezdve:
1. 0-6 hónap: A biztosítás megkötésétől számított féléven belüli halál bekövetkeztekor a biztosító a befizetett díjakat fizeti vissza a szerződő számlájára.
2. 6 hónap – 1. évforduló: A biztosítás megkötésétől számított fél- és 1 év között a biztosító a választott csomagnak megfelelő szolgáltatási összeg 25%-át fizeti a kedvezményezett részére.
3. 1. évforduló – 2. évforduló: A biztosítás megkötésétől számított 2. évben bekövetkezett halál esetén a választott csomagnak megfelelő szolgáltatási összeg 50%-át fizeti a biztosító a kedvezményezett részére.
4. 2. évforduló-tól: A biztosítás megkötésétől számított 3. év első napjától bekövetkezett halál esetén a biztosító a választott csomagnak megfelelő szolgáltatási összeget fizeti a kedvezményezett részére.
Baleseti halálra nem vonatkozik a fenti várakozási idő, ebben az esetben a kockázatviselés kezdetétől a választott csomag szerinti összeg lesz kifizetve a kedvezményezettnek.
Mit is jelentenek az időskori életbiztosítás egyes szolgáltatásai?
Emelt- vagy alapszintű asszisztencia:
A teljesebb szolgáltatás miatt az 5 alacsonyabb és az 5 magasabb időskori életbiztosítás szolgáltatási csomag egyaránt tartalmaz asszisztencia kiegészítőt, azonban az alacsonyabbak alapszintűt, a magasabbak emelt szintű asszisztenciát foglalnak magukba. Az alapszintű és emelt szintű asszisztencia is tartalmaz 24 órás TeleDoktor telefonos szolgáltatást (Telefonos információs vonal -Tájékoztatás rendelőkről, orvosi ügyeletekről, gyógyszertárakról; Telefonos egészségügyi asszisztencia -Belgyógyász szakorvosi véleményezés, útmutatás; Baleseti rehabilitációs információs vonal) és betegszállítást (alapszintű: balesetből eredő, legalább 3 napos kórházi tartózkodás, csak hazaszállítás; emelt szintű: bármely okú, legalább 3 napos kórházi tartózkodás esetén hazaszállítás max. 6 hónapon belül további 3 alkalommal egészségügyi ellátásokra történő betegszállítás /pl. házi orvos, gyógytorna/, ha a biztosított mozgásában korlátozott)
A kedvezményezett
Sajnos előbb vagy utóbb (reméljük, utóbb) eljön az az idő, mikor gyermekeink, unokáink már csak a kézzel írt receptkönyveinket bogarászhatják bölcs tanácsaink helyett, és lesz, hogy az “ahogy a drága nagyi/papa mondaná..” kezdetű mondatok már keserédes mosollyal és könnyes szemekkel zárulnak. Azért, hogy halálunk után családunknak “csak” a gyásszal és a fájdalmak feldolgozásával kelljen foglalkoznia, a biztosításban meg kell jelölnünk egy vagy több kedvezményezettet, aki(k)nek a biztosító halálunk esetén rövid időn belül elutalja a választott csomagnak megfelelő összeget adó- és örökösödési illetékmentesen. Ezzel megkönnyíthetjük szeretteink következő nehéz napjait, hónapjait – legalább anyagiakban. Hiszen lélekben mindig is velük leszünk, ugye?
Balesetbiztosítás
Hogy még nagyobb legyen az anyagi biztonság a Nyugalom Plusz időskori életbiztosítás kiegészíthető balesetbiztosítás térítéssel: Amennyiben bekövetkezett a baleset, és tartós kórházi ellátásra szorul, ez a biztosítás tökéletes segítség lehet. A megrendelt csomagtól függően csonttörési térítést kap 20.000 forint, 10.000 forint, illetve baleseti kórházi napi térítés kaphat csomagtól függően 5.000 forint/nap, 4.000 forint/nap, 3.000 forint/nap összeget.
A biztosítás minden esetben fontos, főleg, ha nem szeretnénk szeretteink – sokszor amúgy is szűkös – kasszáját megterhelni távozásunk tetemes költségeivel. Ha segíteni szeretne családjának, hogy könnyebb legyen majd átvészelni a nehéz időszakot és biztos lábakon álljanak, akkor kössön időskori biztosítást!
Időskori életbiztosítás árak: mennyibe kerül a biztosítás?
Biztos elgondolkozott már azon, hogy a sok előny, milyen biztosítási díjat takar. A biztosítás díja függ attól, hogy hány éves a biztosított. A biztosítás ára függ attól is, hogy választott-e baleset kiegészítőt. De olyan apróságok is módosítanak a válaszon arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül a biztosítás, hogy éves, féléves, negyedéves, vagy havi díjfizetési ütemet választ a szerződés kötésekor.
Számolja ki magának kalkulátorunkkal, hogy Önnek mennyibe fog kerülni az időskori életbiztosítás védelme!
Fontos: A Nyugalom Plusz időskori életbiztosítás 40 éves kortól 80 éves korig köthető, de 85 éves korig kell csak a biztosítás éves díját fizetni. 85 éves kor felett a biztonság ingyenessé válik és a biztosító kockázatviselése továbbra is szolgáltat tragédia esetén.