Fontos tudnivalók az államilag finanszírozott tanuló balesetbiztosításról
Tudta? Az állam által finanszírozott általános tanuló balesetbiztosítás fedezete minden 3. és 18. életévét betöltött gyermeknek alanyi jogon jár. Ám az összeg, amit egy-egy baleset után kap az ember, hosszú évek óta nem változott, mára pedig az infláció miatt kifejezetten alacsonynak számít. Hamarosan itt az iskolakezdés és egyben az iskolai balesetek száma is megnő, ezért ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Mit is jelent az államilag finanszírozott tanuló balesetbiztosítás és mennyi a díja?
Ez biztosítás a már fentebb is említett életkorban alanyi jogon jár minden gyermeknek és fiatalnak. Azonban míg mára szinte minden biztosítás díja mutatott valamennyi emelkedést az inflációval párhuzamosan, addig ebben az esetben már két évtizede nem változtak a fedezetek. Ez azt jelenti, hogy például 2003-ban és 2023-ban a kártérítés egyformán 3 000 Ft egy csonttörés esetén. Ez mára inkább csak jelképes segítség egy olyan helyzetben, ami fájdalommal és egyéb megrázkódtatásokkal is jár.
Baleseti halál esetén a fedezet kétszázezer forint. 1-9 %-os rokkantság között szintén jelképes 3 000 forint (!) a kártérítés, 10-29 % között 50 ezer forintot kap a család, 30-100 % között pedig 300 ezer forint biztosítási összegnek a rokkantság fokával megegyező százalékát. Vagyis elképesztően alacsony összegekről beszélünk, amelyek nem fedezik még a balesettel járó kiadásokat sem.
Hogy lehet megelőzni a baleseteket?
A megelőzésre 100%-os garancia nem létezik, hiszen nem látunk a jövőbe, így nem tudhatjuk, mi vár ránk vagy a gyermekünkre. Természetesen az nem kérdés, hogy a biciklizésnél viselt sisak, a korcsolyázásnál hordott térvédő, a KRESZ alapszintű megismertetése és a megfelelő szabályok betartatása sok esetben segít elkerülni a bajt. Ennek ellenére természetesen történhetnek balesetek még olyan hétköznapi helyzetekben is, amelyek alapvetően nem veszélyesek.
Érdemes kiegészítő biztosítást kötni
Bár senkinek nem kívánjuk, de fontos szem előtt tartani, hogy a balesetek – még a kisebbek is – bizony kiadással járnak. A gyereket kezelésekre kell hordani, kimarad az iskolából, ami miatt korrepetálásokra lehet szükség. Adott esetben gyógyszerekre, fájdalomcsillapítókra, gyógyászati segédeszközökre kell költeni, és „a sok kicsi sokra megy” alapon ezek igen komolyan megterhelhetik a családi kasszát.
Ma már több hazai biztosítónál is elérhetők kifejezetten gyermekek és fiatalok számára kialakított balesetbiztosítások. A paletta igen színes, a díjak és a fedezetek között hatalmas különbségek lehetnek, de sok szolgáltatás már akár havi 2 000 forinttól is elérhető. Sőt, léteznek olyan csomagok is, amelyek az egész családra megköthetők. Így egy csonttörésért például akár több tízezer forint is lehet a „fájdalomdíj”.
A gyerekek aktívak, esnek-kelnek, ami hozzátartozik a gyermekkorhoz és a világ felfedezéséhez. Nagyon kevés olyan gyermek van, aki 3 és 18 éves kora között nem szerez valamilyen könnyebb sérülést. Érdemes ezekre előre felkészülni, hogy legalább a költségvetést ne terhelje meg, és nyugodt szívvel jusson pénz a kezelések mellett a fájdalomdíj-csokira is a vizsgálatok alatt tanúsított bátorságért!
Köthet balesetbiztosítást gyermekének kedvező áron! Kérje ajánlatunkat!