Biztonsági öv nélkül az úton: A biztosítók sem fizetnek kártérítést
A közlekedési hibák egyik legsúlyosabbika a biztonsági öv elmaradt használata. Azért, hogy erre a problémára felhívják a figyelmet, a rendőrség időről időre kiemelt kampányokat tart, amelyek során az úton ellenőrzik a közlekedők által betartott övhasználatot. A biztonsági öv használata az életet menti meg, azonban az övhasználat elmaradásának nem csak egészségügyi, hanem kártérítésbeli következményei is vannak – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) együttműködve már több kampányban próbálták elérni az övhasználat növekedését a magyar közutakon, különösen a hátsó üléseken utazók esetében. A kampány célja az is, hogy elérjék a fejlett európai országokban tapasztalható 98-99%-os biztonsági övhasználati arányt.
Az arány növekedése azért is fontos, mert egy nemzetközi tanulmány szerint, ha ez az egész EU-ban általánossá válna, évente 900 halálesetet lehetne megakadályozni. Az elemzés kimutatta, hogy a biztonsági öv használata 60%-kal csökkenti a halálos vagy súlyos sérülések kockázatát.
A KRESZ szerint kötelező, ezért súlyos következményei lehetnek, ha nem köti be
Magyarországon a rendőrség a KRESZ előírása alapján bünteti a biztonsági öv be nem kötését. A jogszabály szerint nemcsak a vezetőnek, hanem a jármű más utasainak is kötelező a biztonsági öv használata. Ha ezt nem tartják be, a rendőrség pénzbírságot róhat ki, amelynek mértéke 10 000 – 30 000 forint közötti összeg, attól függően, hogy a vezető, vagy az utas nem használta az övet.
A pénzbírság mértéke attól is függ, hogy a közúti szabálytalanságot hol követték el. Alacsonyabb a büntetés, ha lakott területen belül nem használ valaki biztonsági övet mint, ha a autóúton vagy autópályán mulaszt a jármű vezetője vagy a jármű bármely utasa.
Emellett, ha személyi sérüléssel járó baleset történik, a rendőrség megvizsgálja, hogy a sérült volt-e biztonsági övvel kötve, és ennek függvényében is büntethetnek.
A biztosító kártérítését is befolyásolja az övhasználat
A biztonsági öv használatának elmulasztása nem csak egészségügyi, hanem jelentős anyagi kockázatokat hordoz. A KRESZ szerint a biztonsági öv használata nem választás kérdése, hanem kötelező. A személyi sérüléses közúti balesetek bekövetkeztekor – amikor a jármű utasa vagy utasai sérülnek – ellenőrzik, hogy a sérült be volt-e kötve.
Ha bebizonyosodik, hogy a biztonsági öv nem volt bekötve a baleset bekövetkeztekor, akkor a biztosító részlegesen mentesül a kötelező biztosítás terhére történő kártérítési kötelezettsége alól, annak okán, amit a szaknyelv “károsulti közrehatás”-nak nevez.
A biztosítók megvizsgálják a kártérítés kifizetése előtt, hogy a sérült/elhuny személyt be volt-e kötve, és ha nem, akkor milyen sérülést szenvedett volna. Az összes személyi sérüléses kár esetén a biztosítók az öv használatát ellenőrzik a felelősségbiztosítások keretében, és ha az öv nincs használva, csökkentik a kártérítési összeget – a kárügyek jelentős részében különböző mértékben.
Forrás: MABISZ