Testvéroldalak:

Hitelszakértő - hitel, hitelközvetítés

Életbiztosítás nyugdíjasoknak: ezért éri meg megkötni

Főoldal 9 blog 9 Életbiztosítás nyugdíjasoknak: ezért éri meg megkötni

A hosszú ledolgozott évek alatt megtanulja az ember, hogy a biztonság mind a saját életében, mind a gyermekeink, utódaink életére nézve fontos. A nyugdíjas korúak, a gyermekeik, unokáik pénzügyi biztonságát figyelembe véve hoznak meg döntéseket és ebben az esetben kiváló döntés az életbiztosítás nyugdíjasoknak, amely haláleset bekövetkeztekor fedezi a temetési és egyéb járulékos költségeket a család számára.

Az életbiztosítások mindig a biztosított életére, illetve csúnyán kifejezve a halálára köttetnek meg. Hiszen a gondoskodó biztosított arra az eseményre köt biztosítást, amire neki már nincs ráhatása, így pedig a síron túlról még segítheti egy kicsit a szeretett családját egy kisebb-nagyobb pénzösszeggel. A biztosítási pénzösszeg nagyságát úgy érdemes meghatározni a biztosításban, hogy a családi költségvetésből kieső személy éves bevételének legalább az 5-10-szerese álljon rendelkezésre a családnak, ezzel pedig egy időre megoldhatóak az átmeneti pénzügyi gondok, de az eltervezett, vagy már folyamatban lévő ügyek is még lerendezhetőek.

Életbiztosítás nyugdíjasoknak: gyors és egyszerű segítség a családjának!

A nyugdíjas életbiztosításban erre az 5-10-szeres összegre nincs szükség, mert elsősorban a temetési és az ahhoz kapcsolódó költségek részbeni vagy teljesen egészbeni fedezetére szolgál a biztosítás. Ezért a termékben egyszerűen egy 3 csomagos konstrukcióból gyorsan, egyszerűen és biztonságosan ki tudja választani azt, amire Ön szerint a családjának szüksége lesz.

A temetési költségeket az elhunyt családja fedezi, amelyet rövid idő alatt kell előteremteni, hiszen az elhúzódó temetési előkészületek is napról napra emelik a végösszeget, gondoljunk csak a holttest hűtési költségeire, amely egy napi díjas szolgáltatás. A leggyorsabb megoldást a nyugdíjasoknak köthető életbiztosítás jelenti, amely rövid időn belül a család rendelkezésére bocsájtja a biztosításban meghatározott összeget, ezzel tehermentesítve a rokonok pénztárcáját.

Az időskori életbiztosítás lehetővé teszi, hogy Ön gondoskodó szülőként, nagyszülőként az önhöz legközelebb álló személyt jelölje meg kedvezményezettnek. Így amikor az összegre szükség van, akkor az ön kedvezményezettje bejelenti az igényt, a biztosító pedig rövid időn belül a biztosítási kötvényen meghatározott összeget átutalja a megadott bankszámlaszámra.

Számoljunk!*

A temetési költségeket sokféle igény befolyásolhatja! 2019 tavaszán Budapesten egy alap koporsós temetés költsége, amely tartalmazza a laminált bútorlapból készült koporsót, a koporsó kárpitozást, a szemfedelet, a koporsó névfeliratot, a fejfát, a névtáblát, a temetőbe szállítást és az ügyintézési díjat, de nem tartalmazza a temetői díjakat, az elhunyt hűtési díját, valamint a polgári vagy egyházi búcsúztatás költségét, megközelítőleg 90.000 Ft-os összeget emészt fel. Ez egy alacsony keresetű családnak komoly gondot, de egy átlagos jövedelemmel rendelkező család esetében is fejtörést okozhat.

Emellett még további költségek is megjelennek a család számlájának terhére:

  • Temetői díjak ( a X. kerületi Újköztemető díjaival számoltunk /rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre/) 71.533 Ft – 122.365 Ft
  • Az elhunyt hűtési díja 3195 Ft/nap
  • Polgári vagy egyházi búcsúztatás körülbelül 24.000 Ft – 30.000 Ft
  • Temetési koszorú 18.000 Ft – 40.000 Ft, sírcsokor 10.000 Ft – 40.000 Ft

*A kalkulációban a temetési szolgáltatással foglalkozó cégek internetes oldalain fellelhető bruttó adatokkal kalkuláltunk, a tól-ig összeggel megadott költségeknél átlagos árral számoltunk, illetve 7 nap hűtési díjat vettünk alapul.

A fenti gyors kalkulációban is látszik, hogy a koporsós temetés végösszege meghaladhatja a 250.000 Ft-ot is, amelynek előteremtése bizony megterheli a családot.

A családi kassza kiürülése elkerülhetetlen, hacsak nincs egy megbízható támasz, ami kisegíti a bajból és ez a megbízható támasz az életbiztosítás nyugdíjasoknak!

Még számlára sincs szükség az életbiztosítás kifizetéséhez!

A biztosítási összeg kifizetésénél a biztosító nem kötelezi a kedvezményezettet, hogy számlával igazoltan csak temetési költségekre fordítsa a pénzösszeget, amelyhez hozzájutott, ezért a csomagok kiválasztásánál Ön két különböző, egymástól eltérő célt is figyelembe vehet:

  1. A hátrahagyottak költségeinek fedezete
  2. A gyermekei, unokái jövőben terveinek segítése

Ezért, ha ezt az életbiztosítás nyugdíjasoknak konstrukciót választja, akkor egy utolsó ajándék formájában támogathatja a gyermekei terveit, de akár az unokái taníttatási költségeinek viselését is segítheti a biztosítás megkötésekor egy magasabb csomag választásával.

Telefonos és SMS csalások biztosítási ügyekben, hogyan ismerhetjük fel? (X)

A biztosítási terület különösen vonzó célpont a csalók számára, hiszen sokan rendelkeznek valamilyen biztosítással, legyen az kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, lakásbiztosítás vagy életbiztosítás.

Meglepő fordulat a KGFB-piacon: csökkennek a díjak, nőnek a kárkifizetések

2025 Q2-ben 57 573 forintra csökkent a KGFB átlagdíja, miközben a kárkifizetések 2,3%-kal nőttek. A díjemelkedés üteme lassul, a korrigált index javulást mutat, az MNB szerint stabilabb, versenyképesebb piac várja az autósokat.

Lakáshitel 3%-ért? A biztosítások árát is számolja hozzá!

A 3%-os fix kamatozású lakáshitel sokak számára álomszerű ajánlat. Csakhogy a valós költségeket a kötelező egyéb költségek és az ingatlan- valamint életbiztosítás is növeli, így a havi teher jóval magasabb lehet, mint amit a reklámok sugallnak.

A sztornó biztosítás él, de mégsem fizet? Ez az ok gyakran kimarad a kalkulációból

A sztornó biztosítás fontos védelem, de nem minden esetre nyújt fedezetet. Cikkünkből megtudhatja, hogyan befolyásolják a külügyi figyelmeztetések a térítést, és mire érdemes figyelnie, hogy ne érje kellemetlen meglepetés.

Meglepő, hány magyar utazik utasbiztosítás nélkül – Ön is közéjük tartozik?

A magyarok többsége utasbiztosítás nélkül vág neki a nyaralásnak, sokan az EU-s egészségkártyára hagyatkoznak – tévesen. Mire nem jó az EEK, mennyibe kerül egy utasbiztosítás, és miért érdemes mégis megkötni?

Az életbiztosítás fajtái. Milyen életbiztosítást válasszak?

A biztonságot mindenki szereti, mégis sokan elfelejtenek róla gondoskodni. Életbiztosításra pedig mindenkinek szüksége van, hiszen váratlan balesetek bármikor történhetnek. Következő cikkünkben a különböző életbiztosításokról, az életbiztosítás fajtáiról, és ezek jelentőségéről is olvashat.

Ön KATA-s vállalkozó? Ilyen nyugdíjra számíthat és ez lehet rá a megoldás!

A nyugdíj az időskor fő megélhetési forrása, azonban bizonyos esetekben ez nagyon kevés lesz. A KATA pont ilyen eset és ezért összefoglaltuk, hogy mit tud tenni annak érdekében, hogy a nyugdíjba vonulását követően ne érjék meglepetések.

Mi a TKM és miért jó ez önnek?

„Ajjajj egy újabb rövidítés!” – gondolhatja magában az, aki valamilyen pénzügyi terméket szeretne vásárolni, hisz nap, mint nap hallunk ilyeneket és az egyik rosszabbul hangzik, mint a másik. Szóval mi a TKM és miért jó önnek, hogy ez létezik már a biztosítások között is? Erről szól a mai cikkünk.

Nagyon kevés magyarnak van balesetbiztosítása

Statisztikák szerint ötből négy személyt semmilyen balesetbiztosítás nem véd Magyarországon. Megnéztük a statisztikákat és a helyzet tényleg lesújtó.

Az infláció ellenére alig változtak az utasbiztosítások árai

Idén nyáron is sokan utaztak külföldre nyaralni, de mi a helyzet az utasbiztosításokkal?

telefonos-sms-csalasok-biztositok-neveben

Telefonos és SMS csalások biztosítási ügyekben, hogyan ismerhetjük fel? (X)

A biztosítási terület különösen vonzó célpont a csalók számára, hiszen sokan rendelkeznek valamilyen biztosítással, legyen az kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, lakásbiztosítás vagy életbiztosítás.

kgfb árcsökkenés, férfi a járműve előtt állva

Meglepő fordulat a KGFB-piacon: csökkennek a díjak, nőnek a kárkifizetések

2025 Q2-ben 57 573 forintra csökkent a KGFB átlagdíja, miközben a kárkifizetések 2,3%-kal nőttek. A díjemelkedés üteme lassul, a korrigált index javulást mutat, az MNB szerint stabilabb, versenyképesebb piac várja az autósokat.

otthon start hitel biztosítás

Lakáshitel 3%-ért? A biztosítások árát is számolja hozzá!

A 3%-os fix kamatozású lakáshitel sokak számára álomszerű ajánlat. Csakhogy a valós költségeket a kötelező egyéb költségek és az ingatlan- valamint életbiztosítás is növeli, így a havi teher jóval magasabb lehet, mint amit a reklámok sugallnak.

utazó a reptéren sztornó

A sztornó biztosítás él, de mégsem fizet? Ez az ok gyakran kimarad a kalkulációból

A sztornó biztosítás fontos védelem, de nem minden esetre nyújt fedezetet. Cikkünkből megtudhatja, hogyan befolyásolják a külügyi figyelmeztetések a térítést, és mire érdemes figyelnie, hogy ne érje kellemetlen meglepetés.

magyarok utasbiztosítás nélkül