Testvéroldalak:

Hitelszakértő - hitel, hitelközvetítés

Az iskolai balesetbiztosítás előnyei

Az iskolai balesetbiztosítás előnyei

Főoldal 9 blog 9 Az iskolai balesetbiztosítás előnyei
Főoldal 9 blog 9 Az iskolai balesetbiztosítás előnyei

Minden szülő tudja: a gyerekek bármikor képesek bajba kerülni vagy megsérülni. Ha pedig a barátaikkal vannak, erre még nagyobb az esély. Hiába: a szülők és a pedagógusok óvó tekintete sem ér el mindenhova, ők sem lehetnek ott egyidejűleg az összes gyerek mellett. Az iskolai balesetbiztosítás pedig abban segít, hogy erre ne is legyen szükség. A cikkből kiderül, miért érdemes mindenképpen biztosítani a csemetét.

Balesetek bármikor történhetnek

Minden szülő rémálma, hogy az osztálykirándulás alatt kap telefont az iskolától, amiben nyugtató(nak szánt) hangon azt közlik: ne essen kétségbe, de baleset érte a gyerekét. Ezek után persze hiába minden kedves szó, a szülőt csak az nyugtathatja meg, ha a saját szemével látja: valóban nincs komoly baj. De mi van, ha mégis?

A gyerekeknek rengeteg energiájuk van, és ez nem véletlen: nekik az a feladatuk, hogy felfedezzék a világot, minél több helyzetben kipróbálják magukat, és persze feszegessék a határaikat. Ez utóbbival természetesen képesek az őrületbe kergetni szüleiket, remek kis vitákat produkálva.

Ez ráadásul minden gyerekre igaz, még a kamaszokra és a gimnazistákra is. A baj persze minden korban más formában jelentkezhet: egy óvodásra egészen más veszélyek leselkednek, mint egy 18 éves gimnazistára. A legkisebbek a legveszélyeztetettebbek, hiszen nekik sokkal kisebb a félelemérzetük, és hétköznapi tárgyakkal is remekül meg tudják sérteni maguk. Egy középiskolásra viszont már nem az olló és a kés jelent veszélyt, inkább a sportszakkörök és a kirándulások rejtik a kockázatokat.

Segítség a bajban – bárhol a világon

Ha a kisebb-nagyobb balesetek a gyerekkor természetes velejárói, miért van szükség egyáltalán biztosításra? Nos, éppen a balesetek gyakorisága miatt. Ha már megtörtént a baj, az ellátás költségei jelentősen megterhelhetik a családi kasszát. Az iskolai balesetbiztosítás abban segít, hogy a szülő ne maradjon magára a problémával.

A különböző külföldi utak jó példák erre, hiszen ott nem csak a költségek, de a nyelvi nehézségek, betegszállítási bonyodalmak is nehezítik a helyzetet. A iskolai balesetbiztosítás éppen ezért a világ bármely pontján érvényes.

Mi az az iskolai balesetbiztosítás?

Minden, 25 év alatti tanulóra köthető biztosítás, a bölcsődétől egészen az egyetemig. Mivel minden korosztályra – és minden gyerekre – különböző veszélyek leselkednek, a biztosítás a bajok széles palettájára nyújt fedezetet:

  • A csonttörés (és fogtörés) például viszonylag gyakran előfordul, ezt már a legegyszerűbb, 1000 forint éves díjú legalacsonyabb csomag is tartalmazza.
  • Bizonyos baleseti kategóriák a legalacsonyabb összegű alapbiztosításoknak is részét képezik, ilyenek például az égési sérülések, az egészségügyi ellátás térítései vagy a különböző mértékű egészségkárosodások.
  • A biztosítások többsége (ezek éves díja 5.000 és 10.000 forint között van személyenként), a fertőző betegségeket is figyelembe veszi, ezért ha olyan helyre megy a gyerek, ahol tartani lehet például rotavírustól vagy szalmonellától, mindenképpen érdemes erről is tájékozódni.
  • Léteznek úgynevezett speciális balesetek is, például a kullancscsípés, az állati harapás, vagy a szúrt-illetve vágott sebek: ezeket jellemzően csak a magasabb kategóriájú, 3.000-10.000 forint éves díjú biztosítások tartalmazzák.

A gyermekét Ön ismeri legjobban: ha úgy érzi, utódja kissé szeleburdi, könnyen, és jó eséllyel bajba kerül, érdemesebb eleve magasabb összegű biztosítást kötnie, így váratlan helyzet esetén legalább az anyagi segítség kéznél lesz.

Ne zárja burokba gyermekét, ne fossza meg a felfedezés lehetőségétől, csak azért, mert attól fél, hogy baja esik! Az iskolai balesetbiztosítás az intézményen belül és azon kívül is védi a gyermeket, és mivel többnyire csak néhány ezer forintos tétel, mindenképpen érdemes megfontolni. Sokkal nyugodtabban engedheti el a lurkót bárhova, ha tudja: baj esetén sem marad egyedül.

Több tízezer építőipari vállalkozó kerülhet bajba: tényleg ennyire kritikus a felelősségbiztosítás hiánya?

2025-ben minden építőipari kivitelező számára kötelező a felelősségbiztosítás, mégis több tízezer vállalkozó dolgozik nélküle. A cikk bemutatja a jogszabályi hátteret, a kockázatokat és a tudatos vállalkozói teendőket.

Kötelező biztosítási kampány 2025: erre számíthat idén

A 2025-ös kötelező biztosítási kampány a stabilizálódás éve lesz. A Biztosításszakerto.com KGFB-indexe alapján az árak csökkennek, a verseny erősödik, és a tudatos autósok komoly megtakarítást érhetnek el.

Telefonos és SMS csalások biztosítási ügyekben, hogyan ismerhetjük fel? (X)

A biztosítási terület különösen vonzó célpont a csalók számára, hiszen sokan rendelkeznek valamilyen biztosítással, legyen az kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, lakásbiztosítás vagy életbiztosítás.

Meglepő fordulat a KGFB-piacon: csökkennek a díjak, nőnek a kárkifizetések

2025 Q2-ben 57 573 forintra csökkent a KGFB átlagdíja, miközben a kárkifizetések 2,3%-kal nőttek. A díjemelkedés üteme lassul, a korrigált index javulást mutat, az MNB szerint stabilabb, versenyképesebb piac várja az autósokat.

Lakáshitel 3%-ért? A biztosítások árát is számolja hozzá!

A 3%-os fix kamatozású lakáshitel sokak számára álomszerű ajánlat. Csakhogy a valós költségeket a kötelező egyéb költségek és az ingatlan- valamint életbiztosítás is növeli, így a havi teher jóval magasabb lehet, mint amit a reklámok sugallnak.

Koccanás, de nincs baleseti bejelentőlap? – Mutatjuk, mit tegyen, hogy ne legyen belőle nagy baj!

A kék-sárga baleseti bejelentőlap kulcsfontosságú a kárrendezéshez, de mi van, ha épp nincs Önnél? Cikkünk elárulja, hol szerezhető be, hogyan pótolható, és milyen digitális vagy alternatív megoldások állnak rendelkezésre vészhelyzetben.

Mikor kell megkötni a kötelező biztosítást?

Ha nem tudjuk, hogy milyen határidők vonatkoznak ránk, akkor nem is tudjuk azokat betartani. Pedig a kötelező biztosítás megkötésénél nagyon fontosak a határidők. Cikkünkben összeszedtük azokat az eseteket, amikor már rendelkezni kell kgfb-vel.

Mi a felelősségbiztosítás? Mit jelent, mire jó és ki köthet ilyet?

Az ember élete minden pillanatában, akár éppen csinál valamit, akár nem folyamatosan felelősséget vállal valakiért, valamiért. A szülő a gyermekéért, az autótulajdonos a gépjárművel kapcsolatos eseményekért, a vállalkozó a tevékenységéért és a munkavállalóiért, de a munkavállalók is az elkövetett hibákért. A felelősségbiztosításokból emiatt sokféle is létezik. Cikkünkben végignézzük, hogy milyen felelősségbiztosítások léteznek és kinek melyik a megfelelő.

Baleset után jön a hidegzuhany: filléreket ér az állami tanuló balesetbiztosítás

Az állami tanuló balesetbiztosítás 22 éve változatlan összegekkel próbálja védeni a gyerekeket – sikertelenül. Cikkünk bemutatja, miért érdemes alternatív megoldásokban gondolkodni, hogy valódi biztonságot nyújtson gyermekeinek!

Elég lehet-e a bankkártyás utasbiztosítás?

Fontos kérdés külföldre történő utazásunk során, hogy megfelelően levédtük-e magunkat egészségügyi problémák esetére. Erre több megoldás is létezik, ilyen például a bankkártyánkhoz kapott utasbiztosítás. De vajon tényleg megfelelő szolgáltatást kapunk, ha valamilyen bajunk lesz külföldön?

kötelező építőipari felelősségbiztosítás

Több tízezer építőipari vállalkozó kerülhet bajba: tényleg ennyire kritikus a felelősségbiztosítás hiánya?

2025-ben minden építőipari kivitelező számára kötelező a felelősségbiztosítás, mégis több tízezer vállalkozó dolgozik nélküle. A cikk bemutatja a jogszabályi hátteret, a kockázatokat és a tudatos vállalkozói teendőket.

kötelező kampány 2025

Kötelező biztosítási kampány 2025: erre számíthat idén

A 2025-ös kötelező biztosítási kampány a stabilizálódás éve lesz. A Biztosításszakerto.com KGFB-indexe alapján az árak csökkennek, a verseny erősödik, és a tudatos autósok komoly megtakarítást érhetnek el.

telefonos-sms-csalasok-biztositok-neveben

Telefonos és SMS csalások biztosítási ügyekben, hogyan ismerhetjük fel? (X)

A biztosítási terület különösen vonzó célpont a csalók számára, hiszen sokan rendelkeznek valamilyen biztosítással, legyen az kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, lakásbiztosítás vagy életbiztosítás.

kgfb árcsökkenés, férfi a járműve előtt állva

Meglepő fordulat a KGFB-piacon: csökkennek a díjak, nőnek a kárkifizetések

2025 Q2-ben 57 573 forintra csökkent a KGFB átlagdíja, miközben a kárkifizetések 2,3%-kal nőttek. A díjemelkedés üteme lassul, a korrigált index javulást mutat, az MNB szerint stabilabb, versenyképesebb piac várja az autósokat.

otthon start hitel biztosítás