Havi rendszeres megtakarítást keres? Ilyen lehetőségei vannak!
Az embernek mindig vannak céljai, kisebbek és nagyobbak egyaránt. Ha olyan céljai vannak, amelyhez pénzre van szükség, akkor a legegyszerűbb a havi megtakarítás, amellyel folyamatosan hónapról hónapra tesz félre saját magának. Ha ez pedig még hozamot/kamatot is termel, akkor a cél elérésére hamarabb is sor kerülhet.
Havi megtakarítás bármi lehet, akár az otthon félretett pénz is, ezért nem biztos, hogy aki folyamatosan akar megtakarítani magának, az tudja, hogy milyen lehetőségei vannak. Főleg, ha hozamot/kamatot is szeretne elérni, márpedig magas hozamok a magyar piacon is elérhetőek, csupán meg kell találni az alkalmas terméket és eszközalapot.
A megfelelő hozamot elérő, vagy kamatot adó megoldás megtalálása sajnos nem olyan egyszerű, különösképp úgy, hogy rengetegféle lehetőség van. Attól függően is több lehetőség közül választhat, hogy ingatlant akar majd vásárolni, nyugdíjra takarékoskodik, gyermeke taníttatására, vagy éppen csak biztonsági tartalékot szeretne képezni.
Ezért az alábbiakban végignézünk néhány lehetőséget, amelyek élethelyzethez, megtakarítási célhoz, de előzetes pénzügyi tudáshoz is illeszkedve megoldást nyújthat, ha egy havi megtakarítás elindítása a célja.
Mikor jöhet jól egy időben elindított havi megtakarítás?
Röviden: egy rendszeres megtakarítás szinte bármikor jól jöhet. Ezt jobban kifejtve egy személy életében a gyermekkortól az idős korig sok olyan esemény fordulhat elő, amikor jól jöhet a megtakarítás, akár csak vészhelyzeti tartalékként. Miért fontos meghatározni, hogy milyen célra takarékoskodunk?
- Fontos a tartam meghatározása miatt:
Hosszú táv (20-45 év) – nyugdíj cél
középtáv (10-15 év) – gyermek taníttatása, ingatlan vásárlása
rövid táv (5-10 év) – ingatlan felújítás, gépjármű vásárlás, utazás, egyéb fogyasztás
Mind három táv egyszerre – egészségügyi kiadások
- Fontos a havi megtakarítás mértéke miatt:
A meghatározott havi összeg, például 20 ezer forint, milyen eredményt hoz hosszú távon, középtávon és rövid távon? Érdemes lehet megfordítani a számolást és kitalálni a végösszeget, amelyre szükség lesz és ebből kiszámítani, hogy milyen havi megtakarítás hoz eredményt az évek elteltével. Például, ha Önnek 10.000.000 forintra lesz szüksége 15 év múlva, akkor 3%-os éves értékkövetéssel és 6%-os feltételezett hozammal számolva az első évben már 35.938 forintot kell félretennie havonta.
- Fontos a választott megtakarítási konstrukció miatt
Nem mindegy, hogy milyen eseményekre készülünk fel és nem mindegy, hogy milyen pénzügyi terméket választunk ehhez. Leegyszerűsítve, ha valaki egészségügyi célra kezd el takarékoskodni, akkor azt ne megtakarításos életbiztosításban tegye és ne takarékoskodjunk egészségpénztári számlán, ha ingatlan célra gyűjtünk. Számtalan hasonló példát lehetne még említeni, de inkább nézzük meg, hogy milyen termékek vannak:
Ilyen rendszeres megtakarítási lehetőségek vannak
Megtakarításos életbiztosítás
A megtakarításos életbiztosítás többféle biztosítási terméket lefed, amelyek szinte az összes magyarországi biztosító kínálatában megtalálhatók. Bármely biztosító bármely biztosítási tanácsadója tud ezzel kapcsolatban bővebb felvilágosítást adni, hiszen a biztosítók egyik fő biztosítási termékcsoportja a személybiztosításokon belül a megtakarításos életbiztosítás.
A megtakarításos életbiztosítások között megtalálható a klasszikus vagy másik ismertebb nevén a vegyes életbiztosítás. Ebben a megtakarításban nem választható befektetési eszközalap, amely így azoknak lehet jó választás, akik nem akarnak befektetési döntésekben részt venni. Ha ezt a biztosítást választja, akkor a biztosító szakemberei fektetik be a befizetett havi díjakat a tartam alatt, majd pedig a tartam végén az előre szerződött lejárati összeget fizeti ki a biztosító a kedvezményezett részére. A klasszikus életbiztosítás így tehát egy olyan hosszútávú befektetési lehetőséget kínál a szerződőnek, ahol alacsony hozamok mellett, szinte kockázatmentesen forgathatja pénzét.
A megtakarításos életbiztosításokon belül választhatunk befektetési egységekhez kötött életbiztosítást is, amely esetén már lehetőség van a befektetési eszközalap választására, módosítására. A befektetéses életbiztosítással, unit-linked életbiztosítás néven is találkozhatott már, a magyar életbiztosítási piacon hol így, hol úgy nevezik. A lényege ennek a fajta biztosításnak, amely a nevéből is fakad, hogy az Ön által befizetett összegekből a biztosító – az ön választása alapján – befektetési egységeket vásárol. Ezeknek az egységeknek folyamatosan változó árfolyama van, így Önnek az árfolyam változásból származik a nyeresége (vagy éppen vesztesége), magyarul a befektetés hozamot (vagy veszteséget) termel.
Akkor nevezzük nyereségesnek a befektetést, ha az egységek eladáskori árfolyama magasabb, mint amikor Ön a befektetési egységekhez kötött életbiztosítást indította, elkezdett takarékoskodni és megvásárolták az egységeket. Például, ha ma vesz 1 Ft-ért egy részvényt, de holnap ugyanezt az értékpapírt 1,2 Ft-ért tudja eladni, akkor 20%-os hozamot realizálhatott a kereskedésen.
Mind a két megtakarításos életbiztosítás elindítása folyamatos fizetési kötelezettséget jelent. Ezzel a havi fizetési kötelezettséggel biztosíthatja magának, hogy a folyamatos, havi megtakarítás segítségével hosszútávon eléri a kívánt eredményt és összegyűlik az a tőke, amiért elindította a biztosítást.
Előnye
- A megtakarításos életbiztosításokat sokféle célra fel lehet használni: vészhelyzeti tartaléknak, nyugdíjbiztosításként, nyugdíj-előtakarékosságnak, gyermek részére előtakarékossági célra
- Szinte bármilyen hosszútávú pénzügyi tervbe beilleszthető
- Kötelező havi, negyedéves, féléves, vagy éves fizetési részletek: ahogy már említettük, ezzel saját magának is kötelezettséget vállal a cél elérésére.
- Egy pénzügyi termékben megoldható a rendszeres megtakarítás és az élet-, baleset-, valamint egészségbiztosítás.
- Ha nyugdíjcélra indítja, akkor 20%, de maximum 130 ezer forintot igényelhet rá adójóváírásként minden évben a tartam alatt.
- A 6. évtől 11% adó terheli a hozamot, a 11. évtől pedig adómentességet élvez a befektetése
Hátránya
- Bonyolult költségszerkezet, ennek megértésére külön TKM mutatót vezetett be az MNB.
- Csak biztosítási tanácsadóval indítható egy ilyen megtakarítási szerződés.
- Az évek folyamán folyamatosan kezelni kell a megtakarítást, azonban összehasonlítva egy TBSZ-szel vagy egy NYESZ-szel, még ez esetben sincs szükség magas szintű pénzügyi tudásra.
- A megtakarítás a futamidő elején nem likvid
- 13% szocho a megtakarítás hozam részére 2023-tól, azonban nyugdíjbiztosítás esetén ez nincs, mert a nyugdíjkorhatár elérésével a biztosító szolgáltatása adó- és járulékmentes
NYESZ
A Nyugdíj Előtakarékossági Számláról vagy röviden NYESZ-ről már írtunk korábban a NYESZ, nyugdíjbiztosítás vagy önkéntes nyugdíjpénztár: Nyugdíj előtakarékossági lehetőségek bármilyen pénztárca mérethez és a Nyugdíj Előtakarékossági Számla vs. nyugdíjbiztosítás – melyiket válassza? című cikkeinkben. Ezekben a cikkeinkben részletesen írunk a NYESZ-ről, valamint összehasonlítjuk a többi nyugdíjcélú megtakarítási termékkel. Ennek ellenére itt is érdemes néhány szót szólni róla, mert a nyugdíjbiztosítás, és az önkéntes nyugdíjpénztár mellett ez is a nyugdíj előtakarékossági termékek közé tartozik.
A NYESZ egy értékpapírszámla, amely a legtöbb bank fiókjaiban megnyitható és vannak olyan bankok is, ahol már online is elindítható. Ez nagy előnye, hogy könnyen elindítható, azonban fontos mindenekelőtt tudnia, hogy ez a fajta nyugdíj előtakarékosság kizárólag azoknak ajánlott, akiknek van már valamilyen előzetes tudásuk az értékpapírok adásvételében.
Azért kell az előzetes tudás, ugyanis a NYESZ közel sem olyan előtakarékosság, mint a nyugdíjbiztosítás, vagy az önkéntes nyugdíjpénztár. A NYESZ-ben nem elég betennie a pénzt és nem helyezi automatikusan bank a tanácsadók segítségével az Ön által kiválasztott eszközalapba a pénzét, mint a biztosítás esetén, vagy az önkéntes nyugdíjpénztárban. Itt a számlára elhelyezett pénzből Önnek kell megvásárolnia az értékpapírokat, amelyek vétele, vagy eladása előzetes pénzügyi tudás nélkül pusztán szerencsejáték lesz.
A NYESZ-re is igénybe vehet állami adójóváírást az évente elhelyezett összegek 20%-áig, de legfeljebb 100.000 Ft felső határig.
Előnye
- Nincs kötöttség, kötelezettség (ez egyben a hátránya is): nem kell hónapról hónapra pénzt tennie a számlára, csak akkor, amikor Ön ezt jónak látja.
- Könnyen elindítható, néhol már online is.
- 20%, de maximum 100.000 forintot igényelhet az államtól
Hátránya
- A NYESZ-re befizetett összegekből Önnek kell értékpapírokat vásárolni, eladnia. A számlán létrehozott befektetés kezelése ezért magas pénzügyi tudást igényel.
- Költségszerkezete bonyolult. Különböző költségeket számol fel a bank az értékpapírok vásárlásakor és eladásakor, valamint a számlavezetés költségeivel is számolni kell.
- Csak a nyugdíjkorhatár elérése után lesz hozzáférhető a megtakarítás
A cikk az ajánló után folytatódik!
TBSZ
A tartós befektetési számla, röviden TBSZ, 3 vagy 5 évre indítható befektetési számla. Nagyon hasonlít a fentebb említett NYESZ-hez, a működési elvük ugyanaz. TBSZ-ből kétféle is létezik, ezek sajnos nem kapcsolhatók össze és nem átjárhatók.
Az egyiken bankbetétekbe helyehető a befektetendő összeg, míg a másikon értékpapírokat lehet vásárolni. Ez esetben is egy értékpapírszámlára helyezheti el a pénzét, amelyen értékpapírokkal kell kereskednie ahhoz, hogy a végén a pénze többet érjen, mint amikor befektette. A TBSZ-nél nincs olyan meghatározott cél, mint a NYESZ-nél és nincs adójóváírás sem. Amiért vonzó lehet, hogy a 3. év után 10% a kamatadó, az 5. év után pedig adómentességet élvez a befektetett összeg kamata, hozama.
A TBSZ abban különbözik a többi havi megtakarítástól, hogy a megnyitott számlára csak a számlanyitás évében tud pénzt befizetni a későbbiekben nem és pénzt kivenni is csak a teljes számlamegszüntetéssel tud.
Kicsit kilóg a sorból, habár tettünk kísérletet korábban, hogy ezt is bevonjuk a nyugdíj-előtakarékosságok sorába. Az egészségpénztár alapvetően az egészségügyi kiadásokra történő előtakarékosságot hivatott segíteni. A gyógyszerek, segédeszközök, megelőzést segítő termékek, babaápolási termékek és még sok minden más vásárlására tudjuk fordítani az egészségpénztári megtakarítást és nem mellesleg az önkéntes nyugdíjpénztárral osztozik a 20%, de maximum 150.000 Ft-os adókedvezményen. Ezt az adókedvezményt pedig újabb vásárlásokra lehet felhasználni bármikor!
Előnye
- Kamatadó kedvezmény a 3. évtől
- Kamatadó-mentesség az 5. évtől
- A vásárolt részvényekből kapott osztalék is osztalékadó-mentes
- Gyorsan indítható
Hátránya
- Nem folyamatos megtakarítás
- Csak előzetes pénzügyi tudással érdemes belekezdeni
- A befektetett pénz nem likvid, vagyis nem hozzáférhető, csak a számla megszűntésével, valamint adófizetéssel
- Költségszerkezete bonyolult
Önkéntes nyugdíjpénztár
Az önkéntes nyugdíjpénztár egy igazán egyszerű és átlátható lehetőség a rendszeres megtakarítások széles kínálatából. Egyszerű, mert elindítása sem nehéz, a pénztárak költségszerkezete is végtelenül egyszerű, így bármilyen előképzettség nélkül is gyorsan átlátható.
Ha belép egy pénztárba, akkor taggá válik és elkezdi fizetni a belépéskor választott havi rendszeres díjat. Ez lehet egy minimum összeg is, amit a pénztárak engednek, ami jellemzően 3.000 és 5.000 Ft között mozog, vagy egy magasabb összeget. Ezen összeg után fogja megkapni az adójóváírást, amely a pénztárak esetén 20%, de legfeljebb 150.000 Ft. Ennek van egy hátulütője is, ugyanis ezen a 150.000 Ft-on osztozik az egészségpénztár, és az önkéntes nyugdíjpénztár is, így, ha Ön mind a kettővel rendelkezik, akkor legfeljebb annyit érdemes mind a kettőbe befizetni, hogy az adójóváírás plafonját vissza tudja igényelni.
Kevesen tudják, hogy a nyugdíjpénztárakban elhelyezett megtakarítást nem csak nyugdíjcélra lehet felhasználni. A megtakarított pénz hozama, amely a befektetésből származik a 10. év után adó- és járulékmentesen kivehető és korlátlanul felhasználható bármire. Ugyancsak 10 év letelte után a megtakarított vagyon vagyis az Ön nyugdíjpénztári számlaegyenlegének 50%-a banki hitelfedezetként is felhasználható. Emellett pedig a megtakarításból kedvező feltételekkel tagi kölcsönt tud felvenni, amely egy banki hitelkonstrukcióknál lényegesen kedvezőbb feltételekkel nyújt szabad-felhasználású hitelt a tagoknak.
Az önkéntes nyugdíjpénztár nagy hátránya (a nyugdíjbiztosítással szemben), hogy a futamideje leköveti a nyugdíjkorhatár változását. Tehát, ha megtakarítási időszak alatt emelkedik a nyugdíjkorhatár, akkor már csak a megemelt nyugdíjkorhatár elérésével jut hozzá a teljes megtakarításhoz.
Előnye
- Gyorsan elindítható
- Kis összegekkel is lehet takarékoskodni
- Választható befektetési portfóliók
- 10 év után a hozam felvehető
- 10 év után a megtakarítás 50%-a banki hitelfedezetként használható
- Kedvező feltételekkel tagi kölcsön vehető fel
- Maximum 150.000 Ft adójóváírást igényelhet évről évre
Hátránya
- A tőke és az adójóváírás csak az aktuális nyugdíjkorhatár betöltésével válik elérhetővé
- A nyugdíjkorhatár emelkedésével a megtakarítás futamideje is kitolódik
- Az előnyként említett „10 év után felvehető hozam” egyben hátránya is, hiszen, ha pénzre van szükség, akkor ebből fog kivenni és ezzel csökken a nyugdíjas korban elérhető összeg.
- A 150.000 Ft adójóváíráson az egészségpénztárral osztozik
Havi megtakarítást keres?
Kérje segítségünket! Megtaláljuk, amire szüksége van!
Lakástakarékpénztárak
2018-ban megszüntette a magyar állam ennek az előtakarékossági formának az adójóváírásos támogatását, így tulajdonképpen a legnagyobb előnyét vették el. Ennek ellenére a lakástakarékpénztárak továbbra is léteznek és hasznos részei az előtakarékosságok széles palettájának.
A lakástakarékokban a megtakarítást korábban is és jelenleg is többféle konstrukcióval, futamidővel, valamint takarékossági összeggel lehet elindítani egy jövőbeli ingatlanvásárlásra, vagy felújításra. A futamidő végén pedig lehetősége van a szerződőnek a megtakarításban összegyűjtött pénz mellett valamilyen kedvező konstrukciójú hitelt felvenni, amellyel együtt így a tényleges megtakarításnál jóval nagyobb összeghez juthat hozzá.
A Fundamenta lakástakarékpénztárnak jelenleg is létezik olyan konstrukciója, amelybe hosszútávon befektetve 30% kamatot kínál a termék. Ezzel pedig ugyanolyan eredményt tud elérni, mintha a korábbi állami támogatás igénybevételével spórolna.
Előnye
- Célzottan ingatlanvásárlásra tud megtakarítani
- A futamidő végén más banki hiteleknél jóval kedvezményesebb hitelt tud igényelni (már csak ezért is megéri elindítani)
- Hosszútávon magas betéti kamatot lehet elérni vele
Hátránya
- Csak ingatlannal kapcsolatos kiadásra használható fel
- A számlanyitás viszonylag magas kiadás, amelyet a szerződés aláírását követően kell kifizetni
- Nincs állami támogatás
- Rövidtávon inkább csak a kedvezményes hitel lehetőségéért éri meg elindítani
Bankbetét
A jegybanki alapkamat emelkedésével lassan a bankbetétek kamatai is emelkednek. Évekig a 0-hoz közeli alapkamat gátat szabott a bankbetétek magas kamatainak, azonban úgy néz ki, hogy ennek az alacsony kamatú időszaknak vége. A bankbetétek előnye, hogy közvetlenül a számlavezető banknál is leköthető hosszabb-rövidebb távra a fel nem használt pénz, így nem szükséges pénzügyi szolgáltatók után nézni és keresgélni a megfelelő ajánlatok között. Hátránya, hogy a bankok által adott kamatok még mindig alacsonyak ahhoz, hogy legalább az infláció miatti pénzromlást kiegyenlítené és a befektetett pénz értéke tartós legyen.
További hátránya a bankbetétnek, hogy kisebb összegekkel számolva a bank is alacsonyabb betéti kamatot ad.
Egyszeri (tehát nem havi) 1.000.000 Ft lekötéssel néhány bank betéti kamata a teljesség igénye nélkül, illetve akciós kondíciók nélkül 2022 szeptemberében*
A legjobb 3:
- MagNet Bank: Apránként Megtakarítási Program – Betétlekötési idő: 3 hónap – 60 hónap – Éves kamat és EBKM: 9,25%
- Gránit bank: GRÁNIT eBank betét – Betétlekötési idő: 3 hónap – Éves kamat és EBKM: 6,00%
- Gránit bank: GRÁNIT KamatMax betét, Betétlekötési idő: 6 hónap – Éves kamat és EBKM: 7,00%
A leggyengébb 3:
- CIB bank: Classic betétlekötési akció – Betétlekötési idő: 3 hónap – 12 hónap – Éves kamat és EBKM: 0,03%
- CIB bank: Elektronikus betét – Betétlekötési idő: 3 hónap – 12 hónap – Éves kamat és EBKM: 0,03%
- Takarékbank: Takarék Lekötött Betét – Betétlekötési idő: 1 hónap – 12 hónap – Éves kamat és EBKM: 0,03%
*Forrás: Bankmonitor.hu
A fenti néhány példából látszik, hogy még mindig nem igazán magas kamatokkal a banki betét nem ad kecsegtető megoldást azoknak, akik alacsony összeget szeretnének befektetni vagy havi kisebb összegű megtakarításban gondolkodnak.
Előnye
- Könnyen és gyorsan elérhető a lekötés
- Kamatos kamattal nagy vagyonra lehet szert tenni, de ez csak abban az esetben igaz, ha a költségek levonása után értelmezhető mértékű bővüléssel számolhatunk a kamat által
Hátránya
- Jellemzően még mindig túlságosan alacsonyak a banki kamatok
- A bankbetét nem likvid, tehát ha szükségünk van a lekötött pénzünkre, akkor fel kell törnünk a lekötést, ezzel elveszítve a betét által ígért kamatot
Babakötvény
A babakötvény az állam által forgalmazott kötvénytípus, amelyet szülők, rokonok vásárolhatnak meg a gyermekük, unokáik részére. A babakötvény megvásárlásához egy Kincstári Start-értékpapírszámla nyitására van szükség, majd ezt követően indulhat el a havi megtakarítás a gyerek részére. A államkincstári start számlára minimum 5.000 Ft-ot lehet fizetni, amelyből az Ön felhatalmazása alapján az Államkincstár rögtön állampapírt vásárol.
A számlára a megnyitáskor az állam egy egyszeri 42.500 Ft-os támogatást ad, majd minden évben a befizetés mértékétől függően 10%, de maximum 12.000 Ft jóváírást ad.
A babakötvény kamata a mindenkori átlaginfláció + 3% kamatprémium, tehát infláció feletti 3%-os kamattal bővül évente a befizetés.
Az értékpapírszámlán felhalmozott összeghez legkorábban a gyermek 18. évének betöltésekor férhet hozzá. Ezt követően a kézhez kapott megtakarítás teljes összegét arra költi, amire szeretné, nincs meghatározva konkrét cél, amire ellenőrzötten költenie kell a pénzt.
Előnye
- Könnyű és gyors számlanyitás
- Garantáltan infláció feletti kamat
- Nincs havi fizetési kötelezettség
- Bárki elindíthatja: szülők, nagyszülők, rokonok
- 42.500 Ft egyszeri életkezdési támogatás a magyar államtól
Hátránya
- Alacsony kamat, amely minimálisan átlaginfláció feletti pénzügyi bővülést eredményez
- A gyerek csak a 18. évét betöltve férhet hozzá a megtakarításhoz
- Alacsony (10%, de maximum 12.000 Ft) jóváírás az állam részéről a befizetések után
Egészségpénztár
Az egészségpénztár is sokoldalú megtakarítási forma! Az egészségpénztár segítségével elsősorban az egészségügyi kiadásokra takarékoskodhatunk úgy, hogy a magyar állam az Ön által befizetett összeget megtoldja további 20%-kal (de maximum 150.000 Ft-tal). Itt érdemes ismét megemlíteni, hogy a 150.000 Ft-os maximumon osztozik a fentebb már említett önkéntes nyugdíjpénztár, és az egészségpénztár együtt. Ezért, ha önnek önkéntes nyugdíjpénztára is van, akkor érdemes kiszámolni, hogy az arra történt befizetésekkel kiaknázza-e a visszatérítési maximumot, vagy sem.
A befizetett összegek azonnal felhasználhatók gyógyszerekre, egészségügyi szolgáltatások finanszírozására, babaápolási cikkek vásárlására és még sok minden másra. A befizetett pénzek lekötésére, sem a pénzek befektetésére nincs szükség, mert az állami támogatás adja a befizetések értékének növekedését.
Az egészségpénztár felhasználása sokoldalú, mert a fent említett egészségügyi kiadások finanszírozása mellett, a 180 napon túli befizetések felhasználhatók még szülési segélyre, gyermekgondozási támogatásra, munkanélküliségi ellátásra, rokkantsági járadékra, ápolási díj kiegészítésére, beiskolázási támogatásra, idős gondozási támogatásra, lakáscélú jelzáloghitel törlesztés támogatására is.
Előnye
- Minden befizetés után adójóváírást kap az SZJA-ból, maximum 150.000 Ft-ig
- Azonnal felhasználható a befizetés
- Egészségügyi termékek és szolgáltatások mellett sok egyéb szolgáltatásra is használható, ráadásul a megjelölt családtagok is felhasználhatják
- A felhalmozott vagyon örökölhető
Hátránya
- Ha az egészségpénztári számla terhére nem olyan terméket, vagy szolgáltatást vásárol, ami „engedélyezett”, tehát például 1 kg kenyeret vásárol, akkor SZJA fizetési kötelezettség keletkezik.
- Nincs tételesen közzétéve, hogy melyek az elszámolható és nem elszámolható termékek vagy szolgáltatások, ezért a kockázata folyamatosan fennáll, hogy nem megfelelő terméket vagy szolgáltatást vásárol.
- Hozamot nem termel, tehát csak azoknak éri meg elindítani, akik SZJA-jukból vissza tudnak igényelni
Mennyit érdemes félretenni havonta?
Érdemes meggondolni, hogy mekkora időtávon szeretne megtakarítani és ehhez mérten milyen végeredményt tud elérni a félretett összeggel. Tudni kell azt is, hogy mire takarékoskodik, hiszen nem mindegy, hogy pár millió forint elérése a cél a gyerek taníttatására 15 éves időtávban vagy ugyanennyi idő alatt a nyugdíjra valót kell összegyűjteni. Nyugdíjbiztosítás kalkulátorunk segít kiszámolni, hogy az Ön által tervezett összeggel mennyit tud összespórolni a nyugdíjkorhatár eléréséig.
Milyen eredményt hoz vajon 5-10-15 ezer forint havi megtakarítás egy 20-30 éves futamidőnél, vagy ugyanezen időtávon 20-25-30 ezer forint.
Mindezek nagyon fontosak, de az is számít, hogy mennyit bír el a pénztárcája, mert az alacsony megtakarítás is több, mint a semmi.